Szerencsés embernek mondhatja magát Pásztor Virág, a Pokoli rokonok című RTL-sorozat fiatal főszereplője. A színésznő ugyanis ...
Józan László hozzászokott ugyan a pörgős hétköznapokhoz, hiszen a munka mellett rendszeresen sportol is, ám most úgy érezte, ...
Molnár Gusztáv hétfőn ismét súlyos állapotba került, a róla készült legfrissebb fotók alapján újra visszaesett. A már régóta ...
Feltehetően egy úttestre tévedt vad miatt borult fel egy gépkocsi a Gyöngyös és Adács közötti 3210-es út 4-es ...
Vicces fotót osztott meg a közösségi oldalán Mucsi Zoltán. A színművész a tőle megszokott humorral töltötte fel a nyaraláson ...
Többször átlépte a záróvonalat, a leállósávban, jobbról előzött, majd a végén még büntetőfékezett is egy őrült ámokfutó sofőr ...
Földrengés volt Horvátországban. Az ország északnyugati részén, 24 kilométerre Gospić városától mozdult meg a föld kedden ...
Több mint három évnyi fogság után szabadon engedték Marc Fogelt, az amerikai tanárt, akit 2021-ben tartóztattak le ...
Egy nemzetközi kiberbűnözés elleni razzia során letartóztatták a tavalyi év egyik legaktívabb zsaroló hacker-csoportjának, az ...
Súlyos állapotban szállítottak kórházba azt a mohácsi kislányt, akit társai csúfoltak, ezért ki akarta oltani az életét és ...
Két fiatal amerikai turista álomnyaralása a Bahamákon lidérces álommá változott. A két nő kéz a kézben ugrott a ...
Toszkána kedden elfogadta az eutanáziát engedélyező törvényt, így ez lett az első olyan régió Olaszországban, amely jogi ...