Nem csak Petőfiék nászágyát őrzi: ilyen gyönyörű a felújított Teleki-kastély. Teleki Sándor gróf kastélyában töltötte mézesheteit Petőfi Sándor és Szendrey J ...
Kriza János szülőfalujában, Nagyajtán áll a híres templomerőd, amelynek központi része a Szent László-freskókkal díszített templom, ezt pedig egy több méter magas várfal veszi körül. A közösség máig ...
A legrégibb szilágysági templomként számontartott építmény különlegessége, hogy tornyának szerkezete teljesen elüt a vidék összes többi tornyától, illetve sejtelmesség övezi az úgynevezett ...
Télen is fontos odafigyelni az egészségünkre. A fokozott éhségérzetet nemcsak a felgyorsult anyagcsere, hanem betegségek is okozhatják, ebben az esetben orvoshoz kell fordulni. A szakértők azt ...
A 125 napos téli üzem során a Magyar Közút a síkosságmentesítési és hóeltakarítási munkák folyamán összesen 101,5 ezer tonna sót, több mint 7,2 millió liter kalcium-klorid oldatot és 175,5 tonna ...
A legrangosabb magyar folyóiratok (Korunk, Helikon, Látó, Holmi, Élet és Irodalom), a Babes-Bolyai egyetem oktatóját, Bretter György kortársát, a Tamás Gáspár Miklós, Balla Zsófia pályakezdését ...
kultura.hu / 2025. március 13. A Magyar Filmadatbázis adatai alapján kiemelkedően magas bevételével a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus magyar film vezeti a kedvenc téli filmek top ...
A Magyar Filmadatbázis adatai alapján kiemelkedően magas bevételével a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus magyar film vezeti a kedvenc téli filmek top tízes listáját, és ezzel ...
Alissa Anderson Campbell, the guest curator of Striking Figures: Francis De Erdely at the Laguna Art Museum, first discovered the once-renowned artist in 2006 while doing research for Sullivan Goss ...
A www.mafab.hu által felállított TOP 10-es lista a filmek bevételből indult ki - az alsó határ 100 millió forint volt –, súlyozva a tetszési indexszel. Ennek tükrében kiemelkedően magas bevételével – ...
PODCAST Egy totális félelem alapú pszichológiai háború is zajlik! – KOSÁRKÖZÖSSÉGGEL A BLACKROCK ELLEN! Teljes atomizáltság, értékvesztés, és egy totális félelem alapú pszichológiai háború is zajlik, ...